+36 70 522 8468   
Keresés



HULLADÉKBÓL DESIGN

hulladkbl desing



A föld bioszférája egy olyan nyílt rendszer, mert környezetével állandó kapcsolatot tart fenn, és ez anyagkörforgásban és energiaáramlásban nyilvánul meg. Az elemek beépülnek az élőlények szerves anyagaiba, majd onnan kikerülve ismét szervetlen vegyületekre esnek szét.

A folyamat működéséhez a Napfény energiája szükséges.  Az élettelen környezeti elemek (talaj, víz a légréteg) és az élőlények anyagai egymás között kicserélődnek. Az elpusztult élőlényeket, szerves hulladékokat a lebontó szervezetek bontják le. A tetemek ásványi anyagokká alakulva visszakerülnek az élettelen természetbe. Ezzel az ökoszisztémában zajló anyag mozgását anyagkörforgássá zárják.

A bioszféra nem termel felesleget (hulladékot). A rendszer évmilliók alatt alakult ki és tökéletesen működne ha az ember a ciklusokba nem avatkozna bele.

Sajnos ez nem így történik. A civilizált ember olyan folyamatokat generál és működtette, melynek eredménye a hulladék és a szemét.

Az életszínvonal emelkedésével a fogyasztói társadalmak kialakulásával az utóbbi 150 évben nagyon jelentősen megnövekedett hulladék „ termelése „ is. A probléma kezelése azonban csak az utóbbi 40-50 év került előtérbe.

A világ hulladéktermelése becslések szerint jelenleg napi 3,5 millió tonna ( 145 000 pótkocsis kamion). A szám 2025-ra akár meg is duplázódhat.  Óceánjainkban úszó szemétszigetek a világűrből is láthatóak és a fejlődő országokat beborítja az E-hulladék.

A hulladékokat keletkezésük szerint lehetnek

-              Termelési  (ipari, mezőgazdasági, közlekedési, építési, speciális hulladékok)

-              Települési( kommunális) hulladékok

-              Különleges kezelést igénylő (veszélyes) hulladékok

Magyarországon a 2012.évben az összes hulladék mennyisége 18 millió tonna melyből a lakosság által termelt kommunális hulladék valamivel több mint 2 millió tonna.


hulladk1


Az ábrán jól látható, hogy a egy főre jutó kommunális hulladék mennyisége 2005-2012 között jelentős mértékben 179 kg –ra csökkent. Az európai unió tagországai közül ezzel az értékkel rendkívül kedvező helyet foglalunk el (Európai uniós átlag 2010 évben 513 kg volt), melyből minimális mennyiség amely kezeletlen állapotban kerül a lerakókba.

A hulladékgazdálkodás hiarerchiáját az alábbi ábra szemlélteti.  Cél minden esetben a megelőzés és újrahasználat arányának növelése.

 Az 2015. decemberi párizsi klímacsúcs egyik fontos napirendi pontja is a hulladékgazdálkodás területén történő jelentős változások bevezetése. Jelenleg az Unióban nagy eltérések vannak az újrahasználat, hasznosítás arányaiban. Míg Ausztriában lakosságának 60%-a szelektíven gyűjti a hulladékot addig ez az arány Romániában 4,5 % , hazánkban 2012-ben 5,4 %.


A klímacsúcson egyeztetett egyik feladat az Unión belül 2030-ra  a hulladékok újrahasznosításának aránya elérje 65-75%-ot.


Mint az termelési hulladékok „előállításának”  aktív részese az építőipar komoly lépéseket tehet ezeknek az irányszámoknak a teljesítéséért.


Az építkezések, bontások folyamán keletkező építőipari hulladékok kezelését a 45/2004.(VII.26.) BM KvVM rendelet szabályozza.


Az építési és bontási hulladékok kezelése az építtető kötelezettsége és érdekei is egyben. Lehetnek köztük veszélyes anyagok de nagyon sok értékes újrahasznosítható alapanyag is.

monnezza 1024x1024

 

Ennek érdekében a bontási törmeléket (kiemelt talaj, betontörmelék, aszfalt, fa-; fém-; műanyag hulladék, stb) érdemes már a helyszínen szétválogatni.

A nem hasznosítható hulladékok szabályos kezeléséről (elszállításáról, megsemmisítéséről, lerakóban történő elhelyezéséről és ennek igazolásáról ) az építtetőnek kell gondoskodnia.

Átgondolt bontási folyamot során azonban jelentős költségeket lehet megspórolni (pl: betontörmelék beépítése, vasanyagok értékesítése, bontott tégla felhasználása).

Az építőanyag kereskedelmi cégeknek is komoly felelőssége van a témakörben. Öko tudatos, hosszútávon gondolkodó cégként már a beszállító cégek kiválasztása során  vizsgálni kell azok technológiáit.

Száraz építészet egyik jelentős termékcsoportja az álmennyezeti rendszerek családja. Az álmennyezetek segítségével nem csak esztétikus formavilág, hanem egy sokkal egészségesebb élettér alakítható ki.

Lehetőséget biztosítanak a gépészeti és elektromos rendszerek takarásához, de emellett a lágy és ásványi szálas változataik magas hangelnyelő és hanggátló tulajdonságokkal is rendelkeznek amivel  élhetőbb környezte kialakítását segítik.

 Fém álmennyezeti lapok élettartama 20-30 év is lehet és akár laboratóriumi körülmények között is felhasználhatóak.

A Bau-Systeme 92 Kft által forgalmazott Armstrong álmennyezeti lapok nyersanyagai megújíthatók  jelentős arányban készülnek újrahasznosított nyersanyagok felhasználásával, beleértve salak- ill. ásványgyapotot, egyéb újrahasznosított kőzetgyapotot, újrahasznosított papírt és újrahasznosított álmennyezeti lapokat (egyaránt a gyártás közben keletkezettet és most már a vásárlók által utólag az üzembe visszaküldött álmennyezeteket is). az EN ISO14021:2001 szabványnak és a  97/69/EC 1997. sz. EC irányelvben meghatározott „káros anyag mentes” osztályozásnak megfelelően.

Álmennyezeti termékek közül egyik sem tartalmaz azbesztet.

Ásványi szálas álmennyezeti lapok:

- 50-70% újrahasznosított alapanyagok

Fém álmennyezeti lapok:

- 25% újrahasznosított alapanyagok

Függesztési rendszer

- 30%-ban újrahasznosított anyagot tartalmaznak és ezzel a jelenleg az iparág legnagyobb újrafelhasználási anyag-arányával rendelkezik

Minden termék esetén:

- alacsonyabb vágási hulladék érdekében méretre gyártás

- ökológiai lábnyom elérése érdekében több gyártási helyszín( alacsonyabb szállítási szennyezés)

-10 év garancia

Az Armstrong World Industries Ltd. már az 1860 óta támogatja a zöld feldolgozási folyamatokat. innovációs technológiáinak köszönhetően a hulladékfeldolgozás kiemelkedő arányszámai mellet gyártócsarnokai energia felhasználását folyamatosan csökkenti, újrahasznosítja a gyártás során felhasznált vizet helyben történő kezelést követően, a csomagolóanyag felhasználást minimalizálják.

Mindamellett a Armstrong álmennyezetek minden vásárlói réteg igényeit kielégítik a hagyományos lapoktól a különleges fizikai igénybevételt igénylő lapokon keresztül a fa természetes eleganciáját és komfortját nyújtó lapokig. Így épülhet a hulladékból egy egészséges esztétikus belső design az ön otthonában is.

 

Gutti Gabriella

Bau-Systeme 92 Kft.



INSULATION

bau92 almennyezet
• Building energy optimisation
• More comfortable and healthier living environment
• Longer useful life of buildings

CONTINUE

PLASTERBOARD

bau92 almennyezet
• 21st century design in your home or office
• Functional space design
• Exceptionally short construction time

CONTINUE

SUSPENDED CEILING

bau92 almennyezet2
• Outstanding acoustic effects
• Expandable, compatible
• 60 kinds of sheets in store

CONTINUE
  • All
  • INNOVÁCIÓ
  • TÁRSADALMIFELELŐSSÉGVÁLLALÁS

 

 

 

GIPSZKARTON ÁR

Találja meg a legkedvezőbb gipszkarton árakat az építkezéshez. A BAU 92 Kft. 9 szaküzletben várja Önt, hogy bemutassa a legszélsebb termék kínálatát amelyban a impregnált gipszkarton, gipszkarton vasalat, gipszkarton szigetelsé és még sok más termék áll az Ön rendelkezésére. A gipszkarton szakáruházban jó ár és minőségi gipszkarton, szigetelés, állmenyezet építésséhez szükséges termék áll a rendelkezésére. A gipszakraton kizárólag minősigi beszállítóktól.

MINŐSÉGI IMPREGNÁLT GIPSZKARTON ÉPÍTKEZŐKNEK, KIVITELEZŐKNEK:

Vásároljon jó minőségű impregnált gipszkarton termékekeket a BAU 92 Kft -tól. A BAU 92 Kft széles választéka, szigetelés, nyílászárók, építési anyagok, szerszám, és sok más termék ami szükséges a gipszkarto, impregnált gipszkarton rendszerek építéséhez. Gipszkarton csavar és minden ami a korszerű építési technológiához szükséges. Építési szaküzleteink széles választékkal jó árakkal várják Önt. A szaküzletben megtalálja a hőszigetelés, ragasztó, cement, gipszkarton vasalatok, profilok, hőszigetelés homlokzati anyagok, álmennyezeti termékek, álmennyezeti vasalatok

 

MINŐSÉGI GIPSZKARTON ÉPÍTKEZŐKNEK, HOMLOKZAT, ÁLMENYEZETI ELEMEK, GIPSZKARTON CSAVAR:

Homlokzat, és állmenyzeti elemek egy helyen. BAU 92 Kft. építőipari szakáruház. Álmenyzeti alkatrészek, állmenyzeti termékek széles választékban. BAU 92 Kft építőipari szakáruház az ország 9 pontján.

 

GIPSZKARTON ÉS A HŐSZIGETELÉS

Vásároljon hőszigetelő termékeket. A hőszigetelés szigetelési rendszerek kialakításánál elsődleges, hogy ne csak bizonyos területekre korlátozódjon, hanem rendszerként kezelje az épületet. A korszerű és egyre bővülő termékkörnek köszönhetően pincétől a padlásig alkalmazható a víz, hő és hangszigetelő anyagok széles palettája, így javítva lakó és munkakörnyezetünket a mindennapokban és segítve a fenntartható fejlődést. Hőszigetelés, hangszigetelés, egy építőipari szakáruházban. 

 

 

 

 

 

GIPSZKARTON ÁLMENYEZET , VASALAT ÉS PROFIL BAU 92 Kft -TŐL:

Gipszkarton álmenyezet, vasalat és profil vásárlás a BAU 92 Kft. építkezési szaküzlet kínálatból. Impregnált gipszkarton ár, hőszigetelés ár, álmenyezeti anyagok ár. Mindet egy helyről megkaphat. BAU 92 Kft. Álmenyezeti impregnált gipszkarton vásárlás.

Építkezőknek: álmenyezeti anyagok, impregnált gipszkarton, tűzgátló szigetelés a BAU 92 építési szakáruház kínálatából. A gipsz olyan természetes anyag amely. A gipsz olyan természetes anyag, amely építésbiológiailag kifogástalan, illat semleges, nem mérgező és környezetbarát. A belőle készült lemezek meleg tapintásúak, jó komfortérzetet biztosítanak. Sok kis pórusa szükség esetén felveszi a nedvességet, túl száraz levegőnél visszapárologtatja a helyiségbe, biztosítva a kellemes klímát. A gipsz nem éghető anyag.

 

GIPSZKARTON ÁLMENYEZET , VASALAT ÉS PROFIL BAU 92 Kft -TŐL:

Gipszkarton álmenyezet vásárlás a BAU 92 Kft-től. Mindent egy helyen hőszigetelés és az állmenyzeti lapok között mindent megtalál. A BAU 92 Kft. egy igazán jó partner az építésben lakás felújjításban. Gipszkarton és álmenyezeti lapoka BAU 92 Kft-től. Velux tetőtéri ablakok a BAU 92 szaküzleteiben.  tetőtéri ablakok minden színben, velux a tetőtéri ablak.

 

 




location     11 specialist stores for you


Please be advised that, in accordance with the Government Decree,
the opening hours ALL of our sites
from March 17, 2020 until withdrawn are as follows:
H-P: 7am - 3pm



 

 

  • Budapest XI. kerület - NEW LOCATION

    1112 Budapest, Repülőtéri út 2/A.
    This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.
    06 70 603 6987
    H–CS: 7.00-16.00, P: 7.00-15.00

     
  • Budapest IV. kerület

    H-1044 Budapest, Ipari park u. 9.
    (06-1) 230-8496, fax: (06-1) 230-1261
    (06-20) 539-0568
    This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.
    Mon–Thurs: 7.00a.m.-4.00p.m., Fri: 7.00a.m.-3.00p.m.

    Our colleagues


    Products in stock, available right away:
    Normal plasterboard, impregnated plasterboard, fireproof plasterboard, plasterboard profiles, coffered suspended ceiling panel, suspended ceiling profile, Aquapanel, Fireboard fireproof sheet, mineral wool thermal insulation, rockwool thermal insulation, polystyrene thermal insulation, facade thermal insulation, spreadable insulation, bituminous panel, inspection door, plasters, screed, adhesive, grouting materials, mortars..

    Transit delivery (2-5 workdays)::
    Roof tiles, bricks, Ytong, cement, concrete reinforcing bars, Velux roof windows, interior fire-resistant door.
     
  • Budapest, District 9 - SEAT, CENTRAL WAREHOUSE

    H-1095 Budapest, Soroksári út 164.
    (06-1) 280-1278
    fax: (06-1) 281-2144
    (06-20) 333-9804
    This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.
    Mon–Thurs: 7.00a.m.-4.00p.m., Fri: 7.00a.m.-3.00p.m.

    Our colleagues

    Products in stock, available right away:
    Normal plasterboard, impregnated plasterboard, fireproof plasterboard, plasterboard profiles, coffered suspended ceiling panel, suspended ceiling profile, Aquapanel, Fireboard fireproof sheet, mineral wool thermal insulation, rockwool thermal insulation, polystyrene thermal insulation, facade thermal insulation, spreadable insulation, bituminous panel, inspection door, plasters, screed, adhesive, grouting materials, mortars.

    Transit delivery (2-5 workdays):
    Roof tiles, bricks, Ytong, cement, concrete reinforcing bars, Velux roof windows, interior fire-resistant door.
     
  • Győr

    H-9023 Győr, Serfőződombi dűlő 3.
    (06-96) 999-212
    fax: (06- 96) 999-213
    (06-70)-491-0802
    This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.
    Mon-Thurs: 7.00a.m.–4.00p.m., Fri: 7.00a.m.–3.00p.m.

    Our colleagues

    Products in stock, available right away:
    Normal plasterboard, impregnated plasterboard, fireproof plasterboard, plasterboard profiles, coffered suspended ceiling panel, suspended ceiling profile, Aquapanel, Fireboard fireproof sheet, mineral wool thermal insulation, rockwool thermal insulation, polystyrene thermal insulation, facade thermal insulation, spreadable insulation, bituminous panel, inspection door, plasters, screed, adhesive, grouting materials, mortars.

    Transit delivery (2-5 workdays):
    Roof tiles, bricks, Ytong, cement, concrete reinforcing bars, Velux roof windows, interior fire-resistant door.
     
  • Kecskemét

    6000 Kecskemét, Matkói út 16.
    (06-70) 709 2316
    (06-76) 441 740
    This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.
    H-CS: 7.00–16.00, P: 7.00–15.00

    Our colleagues

    Products in stock, available right away:
    Normal plasterboard, impregnated plasterboard, fireproof plasterboard, plasterboard profiles, coffered suspended ceiling panel, suspended ceiling profile, Aquapanel, Fireboard fireproof sheet, mineral wool thermal insulation, rockwool thermal insulation, polystyrene thermal insulation, facade thermal insulation, spreadable insulation, bituminous panel, inspection door, plasters, screed, adhesive, grouting materials, mortars.

    Transit delivery (2-5 workdays):
    Roof tiles, bricks, Ytong, cement, concrete reinforcing bars, Velux roof windows, interior fire-resistant door.
  • Keszthely

    H-8360 Keszthely, Epreskert u. 4.
    (06-83) 510-333
    fax: (06-83) 510-335
    (06-20) 243-6434
    This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.
    Mon-Thurs: 7.00a.m.–4.00p.m., Fri: 7.00a.m.–3.00p.m.

    Our colleagues

    Products in stock, available right away:
    Normal plasterboard, impregnated plasterboard, fireproof plasterboard, plasterboard profiles, coffered suspended ceiling panel, suspended ceiling profile, Aquapanel, Fireboard fireproof sheet, mineral wool thermal insulation, rockwool thermal insulation, polystyrene thermal insulation, facade thermal insulation, spreadable insulation, bituminous panel, inspection door, plasters, screed, adhesive, grouting materials, mortars.

    Transit delivery (2-5 workdays):
    Roof tiles, bricks, Ytong, cement, concrete reinforcing bars, Velux roof windows, interior fire-resistant door.
     
  • Miskolc

    H-3531 Miskolc, Kiss Ernő út 13. (Régi számozás:27) Ész: 48o05’58” Kh: 20o44’03”
    (06-46) 506-343
    fax: (06-46) 506-344
    (06-20) 222-8123
    This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.
    Mon–Thurs: 7.00a.m.-4.00p.m., Fri: 7.00a.m.-3.00p.m.

    Our colleagues

    Products in stock, available right away:
    Normal plasterboard, impregnated plasterboard, fireproof plasterboard, plasterboard profiles, coffered suspended ceiling panel, suspended ceiling profile, Aquapanel, Fireboard fireproof sheet, mineral wool thermal insulation, rockwool thermal insulation, polystyrene thermal insulation, facade thermal insulation, spreadable insulation, bituminous panel, inspection door, plasters, screed, adhesive, grouting materials, mortars.

    Transit delivery (2-5 workdays):
    Roof tiles, bricks, Ytong, cement, concrete reinforcing bars, Velux roof windows, interior fire-resistant door.
     
  • Nyíregyháza


    H-4400 Nyíregyháza, Bogyó utca 5.
    (06-42) 512-774
    fax: (06- 42) 512-775
    (06-70) 683-3332
    This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.
    Mon–Thurs: 7.00a.m.-4.00p.m., Fri: 7.00a.m.-3.00p.m.

    Our colleagues

    Products in stock, available right away:
    Normal plasterboard, impregnated plasterboard, fireproof plasterboard, plasterboard profiles, coffered suspended ceiling panel, suspended ceiling profile, Aquapanel, Fireboard fireproof sheet, mineral wool thermal insulation, rockwool thermal insulation, polystyrene thermal insulation, facade thermal insulation, spreadable insulation, bituminous panel, inspection door, plasters, screed, adhesive, grouting materials, mortars.

    Transit delivery (2-5 workdays):
    Roof tiles, bricks, Ytong, cement, concrete reinforcing bars, Velux roof windows, interior fire-resistant door.
     
  • Pécs

    H-7622 Pécs, Közraktár út 14.
    Phone/ fax: (06-72) 211-275
    (06-20) 950-0958
    This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.
    Mon–Thurs: 7.00a.m.-4.00p.m., Fri: 7.00a.m.-3.00p.m.

    Our colleagues

    Project Manager
    Zsanett Veress
    Phone: (06 70) 491-0804
    Email: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

    Products in stock, available right away:
    Normal plasterboard, impregnated plasterboard, fireproof plasterboard, plasterboard profiles, coffered suspended ceiling panel, suspended ceiling profile, Aquapanel, Fireboard fireproof sheet, mineral wool thermal insulation, rockwool thermal insulation, polystyrene thermal insulation, facade thermal insulation, spreadable insulation, bituminous panel, inspection door, plasters, screed, adhesive, grouting materials, mortars.

    Transit delivery (2-5 workdays):
    Roof tiles, bricks, Ytong, cement, concrete reinforcing bars, Velux roof windows, interior fire-resistant door.
     
  • Szeged

    H- 6724 Szeged, Pulz u. 46/A.
    Phone./fax:(06-62) 321-590,
    (06-20) 464-0468
    This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.
    Mon–Thurs: 7.00a.m.-4.00p.m., Fri: 7.00a.m.-3.00p.m.

    Our colleagues

    Products in stock, available right away:
    Normal plasterboard, impregnated plasterboard, fireproof plasterboard, plasterboard profiles, coffered suspended ceiling panel, suspended ceiling profile, Aquapanel, Fireboard fireproof sheet, mineral wool thermal insulation, rockwool thermal insulation, polystyrene thermal insulation, facade thermal insulation, spreadable insulation, bituminous panel, inspection door, plasters, screed, adhesive, grouting materials, mortars.

    Transit delivery (2-5 workdays):
    Roof tiles, bricks, Ytong, cement, concrete reinforcing bars, Velux roof windows, interior fire-resistant door.
     
  • Székesfehérvár

    H-8000 Székesfehérvár, Új Váralja u. 20.
    (06-22) 502-128, fax: (06-22) 502-129
    (06-20) 454-8987
    This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.
    Mon–Thurs: 7.00a.m.-4.00p.m., Fri: 7.00a.m.-3.00p.m.

    Our colleagues

    Products in stock, available right away:
    Normal plasterboard, impregnated plasterboard, fireproof plasterboard, plasterboard profiles, coffered suspended ceiling panel, suspended ceiling profile, Aquapanel, Fireboard fireproof sheet, mineral wool thermal insulation, rockwool thermal insulation, polystyrene thermal insulation, facade thermal insulation, spreadable insulation, bituminous panel, inspection door, plasters, screed, adhesive, grouting materials, mortars.

    Transit delivery (2-5 workdays):
    Roof tiles, bricks, Ytong, cement, concrete reinforcing bars, Velux roof windows, interior fire-resistant door.
     
  • 1




Together with the best

Bau-Systeme 92 Ltd. is the official sponsor of OXXO Racing and Roger Racing (Vogel Adrienn).



bau92 oxxo 2019
+36 70 522 8468   
Keresés

Informations given by you on this website is for contact you only. It is not stored and is not accessible to third parties.